1. rész - Landolás

Ha South Kensigtoni sétány lakóinak egyike is kinézett volna parányi ablakából, nem látott volna semmit különöset, csak az esti, felhős eget. Pedig ha jobban erőltette volna a szemét, észrevehetett volna egy oda nem illő csodát.
Ugyanis a tinta színű mennybolton tucatnyi sötét árny röpködött, bele-bele veszve a sötétségbe. Láthatóan élvezték a kellemes, hűs, nyár végi időt. Hosszú, rendezetlen és hiányos sorokban úsztak az égen, apró kis madarakként, élükön egy-egy nagyobb termetű lénnyel, akik enyhén világítottak.
Csupán ennyit fogott volna fel a South Kensingtoni nép szeme. De igazándiból ez több volt mint egy esti káprázat.
Boszorkányok. Boszorkányok vonultak halkan, minden szó nélkül. Csak a seprűjüket borzoló, pajkos szél hallatott hangot, az is épphogy duruzsolt. Közelebbről megfigyelve észrevehettük, hogy legtöbbjük igen csak fiatal volt, még mind iskolába járt.
De úgy ám, éppen az iskolába igyekeztek. Alig tíz percnyire lehettek tőle, legalábbis így számolták az idősebb kitüntetettek, akik seprűjükre erősített lámpásokkal a diákokat vezetvén elöl repülhettek. Halvány sárgás fénnyel derengtek, arcukon elégedett mosoly tükröződött.
Ez a sovány negyed órás út is épp elég végtelennek tűnt szegény Ava számára. A kis boszorkány alacsonyabb volt a társainál, így kisebb seprűt is kapott, aminek következtében könnyebb volt, mint mások és a szél is jobban dobálta. Amúgy is utált a levegőben lenni, enyhe tériszonnyal küszködött, de, hogy még vaksötétben, holdfénynél is kelljen osonniuk!
Minden méterrel keményen meg kellett küzdenie. Ráhasalt a seprűre, hogy nehezebb legyen és igyekezett nem megadni magát a szél vele való kegyetlenségének.
- Hülye mini-tornádó, hogy pont ma kell keresztbe tennie nekem... kekeckedjen majd nyáron, na akkor nézném meg... -morgolódott kényelmetlenül.
-Jaaj, Ava, ne add fel! -röppent mellé Luna. Neki persze simán ment a repülés.- Alig egy percecske és máris szeretett professzorunk ölelő karjaiban leszünk.
-Juhéj... -gúnyolódott legjobb barátnőjének csivitelésére a lány, majd fészkelődni kezdett, hogy testhelyzetet váltson a landoláshoz.
Természetesen ez sem ígérkezett valami kényelmesnek és ez volt az a rész a repülésben, amit Ava a legeslegjobban utált. A lány már nem figyelt a barátnőjére, de az már amúgy sem volt mellette.
A kis boszorkányunk minden idegszálával az előtte álló rémséges feladatra koncentrált: a landolásra. És eljött a pillanat, az iskola fölé ért.
Még mindig a széllel viaskodva nekigyürkőzött és erőteljesen lefelé nyomta seprűjének elejét. Lassú zuhanásba kezdett a gyertyákkal megvilágított leszálló pályára, amit az udvarban állítottak fel.
Ó, nem! - hagyta el Ava gondolatait ez a segélykiáltás, mikor hirtelen újabb szél löket vágott a hidegtől kipirosodott arcába, és - még mindig a levegőben - bukfencet vetett.
Halk sikkantás hagyta el a száját, de nem adta fel.

- Ó, Luna! - kiáltott örömteljesen egy meleg hang a leszálló pálya mellett összeverődött tömegből, és Luna máris a nagy darab Restern professzor erős karjaiban találta magát.
A férfi egyenként vadászta le az osztályának nevezett öt lányt. Luna a professzor bal hóna alatt már rátalált Violetre, és az egyik vállán üldögélve a mindig csinos Carrie-re is.
Pár másodpercnyi kutatás után - vagyis a hatalmas férfi kényelmesen átnézett a többi boszorka feje fölött - Evannát is sikerült elkapnia, akinek sajnos már nem jutott hely (mert Lunáé lett a jobb hónalj), így a nevetséges felvonulás mögött kellett mennie.
Restern professzor vizslatva hordozta körbe a tekintetét, hátha megtalálja utolsó tanítványát is.
-Hol van Ava? -kérdezte kíváncsian -már amennyire az öblös hang kíváncsi tudott lenni.
Pontosan ekkor landolt le Ava. Vagyis, ez inkább volt esetlen zuhanás, mint méltóságteljes landolás, de a célnak megfelelt: a lány végre a földön volt.
Egy apró sikollyal sikerült a fenekére érkeznie, de semmi komoly baja nem esett. Szerencsétlenül felállt, leporolta a rakott szoknyáját és összekócolt hajjal, kissé ferde seprűvel nézett körül. Persze, ekkor már a prof száguldott is felé, hogy őt is begyűjtse és lapát mancsai közé zárja.
Így, a teljes létszámmal felszerelkezve - a Professzor, Evanna, Carrie, Violet, Luna és Ava - elindultak az iskola irányába.