Yugen / Első kör

Ajánlott zene: Town, flow of time, people
-------------------------------------------------------------------------------------------

Első kör / Csak rohanni, míg minden el nem halkul
****************************************************

Yugen - Nézni, amint a nap egy virágba borult hegy mögé süllyed: csak vándorolni vég nélkül egy hatalmas erdőben, visszatérésre nem gondolva; a tengerparton állni és nézni egy hajó után, ami eltűnik távoli szigetek mögött; a vadludak repülésén szemlélődni, akiket láttunk és a felhőkbe vesztek.

Halványkék szemeim beitták a szavakat, hogy azok kitöltsék a gomolygó űrt kusza gondolataim között. Megtaláltam, amit tudatom ébredése óta folytonosan csak kerestem. Azt, ami hajtott, mikor nem értettem, miért is élek.
Azt az egy fontos sort, ami kellett nekem.

... csak vándorolni vég nélkül ... visszatérésre nem gondolva ...

Ráébredtem. Mindig is el akartam rohanni. Elfelejteni mindenkit. Elfutni minden elől. Futni és soha visszanézni!
De éreztem az ezüst láncaimat, amelyek húsomba vágva visszahúztak. Szülők, barátok, mindenki, akivel valaha is beszéltem. Vontak vissza, mint súlyos fémbilincsek a végtagjaimon.
Vajon leszek-e elég erős, hogy elszakítsam ezt az egészet?
- Seamus, hagyd azt a könyvet. Gyere, eleredt az eső!
A józan ész közbeszólt: ez bolondság. Miről is beszélsz? Eldobni mindent és úgy élni, ahogy akarsz? Bizony, bolondság...
Olyan erősen tartottam a könyvet, hogy egészen elfehéredtek az ujjaim. Visszaraktam a polcra a poros kötetet, megkerestem a legjobb barátomat, aki egy esernyővel várt a könyvtár bejáratánál.
- Seamus, álmodoztál?
Kinyitottuk az ajtót esőtől szürkére ázott, macskaköves utcára. Léptünk és Darren felhúzta az esernyőt. Beálltam mellé és lépegettünk a másik mellett. Szorosan voltunk, beszélgettünk.
- Ezt hogy érted?
Darren nem nézett rám, az esőt pásztázta. Gyermekkorunk óta ismerjük egymást, pontosan tudom, hogy mikor nem néz rám, valami olyat fog mondani, amire igazándiból gondol, csak fél megosztani másokkal.
- Álmodoztál már valaha... furcsa dolgokról? Mondjuk, hogy meghalsz?
Csak az egyik szemöldökömet vontam fel. A légzése rendszertelenebb lett, a hideg lehellete pedig kicsapódott a hidegben.
- Mi lenne, ha eltűnnék és egy új életet kezdenék, valahol máshol?
- Máshol, Darren?
Igenlően sóhajtott.
- Már miért tennél ilyet? Nem szereted a várost?
- De, Seamus. Szeretem ezt a várost.
- És a családod?
- Őket is szeretem.
- Hát engem? Nem kedvelsz engem, Darren?
- De, de igen.
- Akkor nem értem.
- Én sem. - újabbat sóhajtott. - Valahol máshol...
Csöndesen lépdeltünk tovább, míg abba az utcába nem értünk, ahol mindketten laktunk. Darrenék az ötödik, mi a hetedik házban, egymástól nem messze. Kis, piros tetőkkel, amiket most elszürkített a fellegzuhogás. Minden csupa víz volt, patakokban folyt az út mélyedéseiben. Csak az esernyő alatt, mi ketten maradtunk szárazon. Körülöttünk minden nedvesen tapadt.
És pontosan tudtam, mire gondolt Darren. De féltem, hogy megtenné és valahol máshol tényleg új életet kezdene. Nélkülem.
- Nézd, jó neked itt. Itt van mindenki, akit ismersz. Itt jó.
Felemelte az állát és a szemembe nézett. Átfúrta a tekintetemet.
- De meddig?
Aztán belépett a kapualjukba. Csak néztem utána. Esőcseppek csorogtak le a homlokomról és a tincseimről a számra. Darren elvitte az esernyőt. Megázok.

... csak vándorolni vég nélkül ... visszatérésre nem gondolva ...

Elég erősnek éreztem magam, hogy igazából megtegyem. Feladjak mindent. Döntöttem.

Azután már csak rohantam. Az utca végéig jutottam, mikor egy ismerős hangot hallottam.
Anya? Apa? Megláttak volna?
De nem néztem vissza. Hallottam egy pár súlyos cipő dobogást a hátam mögött, de gyorsítottam a tempón és hamar elvesztek. Nem gondoltam a visszatérésre. Vágtáztam sikátorokon át, keresztül a negyeden, végig az egész városon. Mikor kiértem, még mindig csak előre tudtam gondolni. Rohantam át a következő városon és falun, majd még egyen és még egyen, míg már meg sem tudtam őket számolni.

Loholtam, míg már nem hallottam az embereket, míg minden és mindenki eltűnt a szemem elől. Addig, amíg minden el nem halkult és csak a fájdalom volt a lábamban és égető érzés a tüdőmben. Kiértem az esőből.
Szívtam a levegőt, frisset és csípőset, maró lélegzetekkel. Nem tudtam hol vagyok. Ott hagytam az egészet.
A szüleimet, a tíz éves kishúgomat, az osztálytársamat, és Darrent.
Vizes voltam, zsongott a fejem, percenként több száz kérdés merült fel bennem. Egy erőszakos újra és újra feltört bennem, megelőzve az összes többit.
És most mi lesz?
Futok. Egyszerű a válasz.
Célom nincs, de van erőm. Tudok rohanni, addig, míg úgy döntök meg nem akarok állni. Egészen addig rakom a lábaimat egymás után, míg látom a talajt magam alatt.
Aztán vége lesz az útnak és ott leszek.
Megérkezek. Megérkezek a másholba.
Ahogyan te mondtad és akartad.
Nem igaz, Darren?